Részvénytársaságok a gyakorlatban - on-line verzió
Online kiadványunk elsősorban a részvénytársaságok vezető tisztségviselői, a részvénytársaságokkal foglalkozó ügyvédek, jogászok, illetve az rt.-k tulajdonosai számára nyújt hasznos segítséget a mindennapi munkához. Kiadványunk tartalmazza a részvénytársasági cégformával (zrt, nyrt.) kapcsolatos minden fontos tudnivalót az alapítástól, a működési kérdéseken keresztül, a társaság megszűnéséig.
Praktikus online kiadványunk a részvénytársaságok vezető tisztségviselőinek, továbbá a jogtanácsosoknak a munkáját hivatott megkönnyíteni, de a részvényesek szintén igen hasznos ismereteket szerezhetnek belőle.
A kiadvány gyakorlati oldalról közelíti meg mind a zártkörűen működő részvénytársaság (zrt.), mind pedig a nyilvánosan működő részvénytársaság (nyrt.) alapításával, szervezetével, működésével és megszűnésével kapcsolatos tudnivalókat, szerzői állásfoglalásokkal, bírósági jogesetekkel, szerződés- és iratmintákkal kiegészítve.
A kiadvány a társasági törvény megalkotásában részt vett jogász szerzők munkája.
Felöleli, és részletesen kommentálja a részvénytársaságokra vonatkozó társasági-, részvényjogi és cégjogi joganyagot, valamint az értékpapírtörvény és egyéb, rt.-vel kapcsolatos jogszabályok vonatkozó paragrafusait. A kiadvány jogilag megbízható kommentárjai és a szerzők személyes állásfoglalásai segítik Önt a részvénytársaságok alapításával, működésével kapcsolatos hatályos joganyag értelmezésében, annak gyakorlatba való átültetésében.
Az online könyv mindezeken kívül foglalkozik a tőzsdével, a speciális részvénytársaságokkal, a részvénytársaság szerződéses kapcsolataival, valamint az Európai Unió részvénytársasági jogával is.
Miért ajánljuk Önnek a kiadványt?
- Mert egy helyen tartalmaz minden fontos információt a részvénytársasággal kapcsolatban.
- Mert kommentárok és szerzői állásfoglalások segítik a jogszabályok, társasági, részvényjogi és cégjogi joganyagok értelmezését.
- Mert számos, részvénytársasággal kapcsolatos iratmintát, valamint jogeseteket is tartalmaz.
- Mert az információk könnyedén megtalálhatóak.
- Mert neves jogászok, szakemberek garantálják helytállóságát.
- Útmutató
- Aktuális információk
- A gazdasági társaságok közös szabályai
- A részvénytársasági forma fő jellemzői; részvényjogi alapfogalmak
- A részvénytársaság alapítása
- Részvényesi jogok és kötelezettségek
- A részvénytársaság szervezete
- A társasági vagyon védelme; az alaptőke felemelése, leszállítása
- A részvénytársaság megszűnése
- A nyilvánosan működő részvénytársaságokra vonatkozó speciális szabályok
- Részvénytársasági iratminták
- A részvénytársaságokra vonatkozó cégjogi szabályok
- Az Európai Unió részvénytársasági joga
- A részvénytársaságok és a tőzsde, speciális részvénytársaságok
- A részvénytársaság szerződéses kapcsolatai
Dr. Biczi Éva, Dr. Birher Ilona, Dr. Kraudi Adrienne, Dr. Szalai Erzsébet, Dr. Török Judit, Dr. Török Györgyi, Dr. Török Tamás, Dr. Vezekényi Ursula, Dr. Wellmann György
Most egyedülálló lehetőséget kínálunk Önnek!
5 napig ingyen próbálhatja ki a Részvénytársaságok a
gyakorlatban c. online könyvünket, így megbizonyosodhat arról, hogy
kiadványunk hasznos segítőtársa munkája során.
A több száz oldalnyi szakmai anyag a próbaverzióra regisztrálóknak korlátozott
mértékben, előfizetőinknek teljes mértékben megtekinthető!
26991 Ft, melyet most - kedvezménnyel, azaz Ft (plusz áfa, csomagolási- és postaköltség) rendelhet meg.
A belépést követően a kiadvány használatával kapcsolatos ismereteket az útmutató menüpontban találja meg. Amennyiben további kérdései, észrevételei merülnének fel az on-line könyvet illetően, írjon nekünk az onb@dashofer.hu e-mail címre!
Szívélyes üdvözlettel:
VERLAG DASHÖFER Szakkiadó
Nagy Ildikó - i.nagy@dashofer.hu





